I. Szakmai Nap

2020. július 16.-án került megrendezésre az első, bemutatkozó szakmai napunk. Számos kivitelező cég vezetője és munkatársai érkeztek a régióból, hogy megismerhessék az FRP fali- és mennyezeti burkolatok rendszerét. Ábel Csaba ügyvezető bevezetőjében kiemelte, hogy manapság nincsen aktuálisabb téma, mint a világot új feladatok elé állító vírushelyzetre adandó válaszok keresése. Bár az élelmiszer vagy gyógyszeriparban és az egészségügyben a higiéniai kérdések ezidáig is prioritást élveztek, az erre való törekvés rendszerint nagyon költséges, folyamatos felújítást igénylő, nem fenntartható. A kizárólagosan a Hygienic Magyarország által forgalmazott és szerelt FRP fali, és mennyezeti burkolatok erre jelentenek megoldást.

A rendezvény meghívott előadója Martin Švarc Csehországból érkezett erre az alkalomra, hogy cégcsoportjának képviseletében bemutassa az FRP burkolatokat – azok mikrobiólógiai megfelelősségét, technikai paramétereit, erősségeit – hangsúlyozva a termék élelmiszerbiztonsági alkalmasságát. A program zárásaként Ábel Szilárd és kollégái egy erre a célra kialakított bemutatóteremben a gyakorlatban is megmutatták a rendszer könnyű és gyors használatát.

További hírek

Építőipari alvállalkozói csapatot keresünk

Nemzetközileg elismert belga cég magyarországi disztribúciós partnereként speciális higiéniai fali és mennyezeti burkolási és ütközésvédelmi rendszeréhez keresünk Magyarország területére leinformálható, referenciákkal rendelkező építőipari alvállalkozó csapatot egész éves munkára....

Farmer Expo 2021

2021. augusztus 17-20. között került megrendezésre Debrecenben a 30. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás. A Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási...

További hírek