Higiénikus fal- és mennyezetburkolat víziszárnyas üzemben

Újabb víziszárnyas feldolgozó cég választotta üzemébe a higiénikus FRP lapokat.

A több évtizedes múltra visszatekintő kiskunfélegyházi cég víziszárnyas (liba, kacsa) feldolgozással foglalkozik. A szakaszos felújítást választva az üzemi folyosó és abból nyíló két helyiség került prioritásként kivitelezésre. Meglévő szendvicspanel felületeiket a korábbi években többször is festékszórással próbálták meg higiéniailag elfogadhatóvá tenni. Viszont hosszútávú megoldást ez az eljárás nem jelentett. Elkerülendő az évenkénti költség- és energiaráfordítást, tartós megoldást választottak – higiénikus ipari burkolat mellett döntöttek. A kivitelezés megkezdését egy nagyon alapos felület kezeléssel kezdtük, eltávolítottuk a korábbi festékrétegeket. Ezután következett a 2,3 mm vastag, dombornyomott felületű FRP lapok felhelyezése. A helyiségekben meglévő zsalukő lábazatot szintén FRP lappal burkoltuk és a lábazat védelmére polietilén eltartó ütközőket rögzítettünk. A folyosók oldalfalait és mennyezetét szintén FRP lappal borítottuk, így a folyosók világosabbá és higiénikusabbá váltak. Az oldalfal és a padozat találkozásához 15 cm magas tömör PVC lábazati szegélyt telepítettünk. Az üvegszállal erősített dombornyomott FRP lapnak számos előnye közül kiemelnénk az élelmiszeripar számára legfontosabbat: felületén lényegesen kevesebb tisztítószert kell használni, legyen szó akár habosított tisztítószerről akár fertőtlenítőszerről. Ugyanis a speciális dombornyomott felület miatt ezen anyagok hosszabb ideig tapadnak meg a felületén, ezáltal a vegyszerek behatási ideje tovább tart – hatékonyabban pusztulnak el a baktériumok.

További referenciák

A higiénia alapvető, de nem mindegy ki által

Vannak olyan projektjeink, melyek azzal az érzéssel indulnak: „Na most mutasd meg!” Egy korábbi kivitelező által felszegecselt, feldübelezett, illesztések nélküli FRP lapok, melyek vízzárók, szegélyek és fugázás nélkül...

FRP lapok a mobil röntgen autóban

Az FRP lapok újabb felhasználási területére mutatunk példát – ezúttal egy kishaszongépjármű rakterét alakították át mobil mellkas röntgen- tüdőszűrő és orvosi vizsgálatra alkalmas állomássá. Többnyire európai országokban találkozhatunk...

További hírek